Fülek

2016. március 20.

Tanítási filozófiám

Sziasztok!


Ez a blogbejegyzésem a tanítási filozófiámról fog szólni. Ugyan eddig nem tudtam róla, hogy nekem egyáltalán van tanítási filozófiám, de aztán rá kellett ébrednem, hogy van, csak eddig nem így neveztem. Megörvendeztetlek titeket pár gondolatommal, remélem nagyrészt ti is egyetértetek az itt leírtakkal. Mivel ez a téma nagyon nagy és szerteágazó, ezért bocsássátok meg nekem, ha 1-2 nézet kimarad belőle. Ez nem jelenti azt, hogy azokat kevésbé tartok fontosnak, de hát valljuk be, ebből a témából akár könyvet is lehetne írni.

Tanítani csak úgy érdemes, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja!


A leadott anyag mennyisége az idő múlásával egyre terjedelmesebb,ezért több időt kell fordítania egy tanárnak arra, hogy átadja a diákoknak a tudást. Mivel az osztályteremben együtt töltött idő korlátozott, ezért otthoni készüléssel szerintem nem árt előkészíteni a tanórákat. 

A különböző képességű tanulók más-más gondolatokkal hallgatják a az anyagot, gyakran máshogy értelmezik. A tanárnak kifejezetten kreatívnak kell lennie, sokszínűnek, hogy a hallgatósága a szubjektivitásuktól függetlenül közös nevezőn legyenek a haladás és megértés érdekében. Ez sosem megy egyszerűen, lehetnek fennakadások, ezért a következő amit igazán fontosnak tartok az a türelem. A türelem mellé kifejezetten szorosan párosulnia kell a kitartásnak. Egy tanár mentalitásának alapját kell képezze az, hogy a tudását át akarja adni. Soha nem szabad figyelmen kívül hagynia, ha a gyerek nem ért valamit. Addig kell magyaráznia, míg a tanuló meg nem érti.



Fontosnak tartom a példázatok használatát, a primitív példák is nagyok hasznosak tudnak lenni. Kiváltképp az életből vett példákat tartom a leghasznosabbnak, hogy a gyerek tudja miért lesz ez jó neki a jövőben, vagy miért is érdemes ezt elsajátítania hiszen gyakran teszik fel a kérdést ,,Miért?'' A matematika terén ezt főként fontos lenne megtanítani, hiszen az összefüggések, a logikus gondolkodás, az elsajátított tudás használata a cél. A matek tipikusan az a tantárgy amitől sokan tartanak. Az esetek többségében a számok és betűk együttese csak akkor szelídíthető meg, ha a tanító képes megértetni a tanulóval. Képes elérni hogy ráérezzen a matek gondolkodására. Ezzel megtanítva a számtan logikus, összetett gondolkodásmódjára. Ez magabiztosságot ad, és nehezebben lehet átverni az elsajátítóját később (pl.: banki ügyintézés, kamatok terén). A példák továbbá segítenek minél jobban felkelteni az érdeklődést a matematika felé. A tanulás a megértéssel élvezetesebbé válhat, az órák sokszínűvé és változatossá tehetők csoportmunkákkal, logikai játékokkal. Szeretném megtanítani őket a matematika nyelvén, ráébreszteni a gyerekeket a gondolkodás képességére.



Ezen felül informatikatanárként még szeretném tanítani őket boldogulni a modern technológia világában. Mivel minden eszköz (értek ezalatt hardvereket és szoftvereket egyaránt) használatát nem tudom nekik pár év alatt megtanítani, így célom inkább a változatosság, és hogy nyitottak legyenek azokkal a dolgokkal szemben is amiket nem ismernek, hiszen az adaptivitás jelentősége a gyorsan végbemenő változások, fejlesztések során felértékelődött. Erről viszont már írtam bővebben a digitális kompetenciáról, és az IKT óratervről szóló bejegyzésekben. 


Végezetül pár idézettel szeretném zárni soraimat, amik az általam vallott tanítási filozófiával összhangban vannak. Több gondolat közülük tetten érhető a fentiekben.

,,A legkiemelkedőbb tanárnak se lehet mindig igaza.'' /Higasino Keigo/
,,Az iskolai tanulás nem is a jegyek, vagy az aktuális tananyag miatt fontos, hanem az agy tornáztatása miatt.'' /Dopeman/
,,A legnagyobb jutalom egy diáknak nem a jó osztályzat, hanem ha a tanára hajlandó meghallgatni őt.'' /Nikolay Konstantinov/
,,Az ember két dolgot szerethet a tanári pályán: a diákjait és a szaktárgyait. Ha e kettő megvan, nem kell különbet kívánni.'' /Kunfalvi Rezső/
,,Diáknak sokat kell tanulni, tanárnak még többet.'' /Cs. Szabó László/
,,Az internet a világ legnagyobb osztályterme.'' /Steven Novella/
,,A matematikatanulás mozgatóerejének (...) a felfedezés izgalmának kell lennie, nem pedig annak a kétes értékű célnak, hogy másoknál jobb osztályzatokat kapjunk, vagy valamilyen díj dicsőségében sütkérezzünk.'' /Dienes Zoltán Pál/

2016. március 5.

A digitális kompetenciáról

Miért beszélünk egyáltalán digitális kompetenciáról?


Persze azon kívül, hogy mostanában nagyon is divatos szó a kompetencia. Röviden azon elvárható ismeretek, képességek, magatartási és viselkedési jegyek összessége, mely által a személy képes lesz egy adott feladat eredményes teljesítésére. Tehát felmenőink is kompetensek voltak sok területen, csak ők még nem használták ezt a modern elnevezést.

Az Európai Parlament és a Tanács ajánlást tett (2006. december 18.) az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról. (Bővebben aki akar erről itt olvashat.) A NAT ez alapján határozta meg a fejlesztendő kompetenciákat:
  • Hatékony, önálló tanulás
  • Anyanyelvi kommunikáció
  • Idegen-nyelvi kommunikáció
  • Esztétikai-művészeti tudatosság, kifejezőkészség
  • Természettudományos kompetencia
  • Digitális kompetencia
  • Szociális és állampolgári kompetencia
  • Kezdeményező-kézség és vállalkozói kompetencia
  • Matematikai kompetencia

Digitális kompetencia fejlesztése

Informatikaórán


Azt hiszem a könnyebbel kezdem, mégpedig az informatikával. Itt többnyire egyértelmű, hogy hol fejleszthetjük a digitális kompetenciákat. NAT-ban is olvashatjuk, hogy ,,magába foglalja a főbb számítógépes alkalmazásokat - szövegszerkesztés, adattáblázatok, adatbázisok, információtárolás és -kezelés...''. Mivel ezek amúgy is a tanterv és a középszintű érettségi részét képezik, ezért ezen a fronton szinte biztos, hogy ezeknek az ismereteknek nagy részét elsajátítja a diák. Vannak viszont olyan részei a digitális kompetenciának, amik nem kapcsolódnak ennyire szorosan az informatikaórákhoz, viszont azok keretein belül megmutatható. Ilyen például az internetes biztonság, a kritikai nézetek a neten olvasható tartalmakkal szemben, valamint a digitális íráskészség.



Vannak viszont olyan részei, amik sajnos nem férnek bele az informatikaórák kereteibe, és ennek oka főként az alacsony heti óraszám. Ilyen rész például, amivel az óra keretein belül nem tudunk foglalkozni a szerzői jogból és a szoftver-tulajdonjogból a felhasználókra vonatkozó jogi keretek. 

Matematikaórán


Ez a része egy kicsivel nehezebb, de korántsem kivitelezhetetlen. Napjainkban egyre nyitottabbak az iskolák arra, hogy digitális eszközöket ne csak az informatikaórán használjunk, viszont sajnos még a láthatáron sincs az az időszak, hogy egyéb órákat is nagy számban lehessen gépteremben tartani. Viszont nagyon jó inspiráció egy kurzus, amit az egyetemen ebben a félévben végzek. A kurzus címe okostelefonok a matematikatanításban, és sok olyan applikációt ismertem meg már az első pár alkalommal, amit biztosan fogok majd használni. Így az eszközhasználaton keresztül a különböző appok telepítése, az adott telefon/tablet operációs rendszerének kezelése mind a digitális kompetenciát fejlesztik, valamint a Kahoot! program is jól használható, ami az elektronikus média útján történő kommunikációra példa.

Videó 21. századi készségekről


Én a következő videót azért választottam, mert nagyon fontos készségnek, képességnek tartom a digitális tartalmakkal szembeni kritikus hozzáállást. Sok esetben állítanak valótlant, akár egy hirdetés, akár egy társkeresés, vagy bármi más kapcsán. Rengeteg kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha tudjuk, hogy a facebook-on terjedő körüzenet kacsa, vagy ha tudjuk, hogy két kattintással nem nyertünk iPhone-t, és nem mi vagyunk az egymilliomodik látogatók az oldalon.


A következő videóban a hamis személyazonosságra láthatunk példát. Hiszen ameddig csak a virtuális téren keresztül ismerünk valakit, addig nem tudhatjuk, valójában ki is ül a másik számítógép előtt. Lássuk most egy áldozattól, hogy a hamis személyazonosság mit is okozhat ha nem vagyunk eléggé óvatosak. Reméljük a legtöbben tanulnak ebből, és nem várják meg, amíg saját maguk is így járnak.